barocker

Bár egy szót nem értek az egészből, az fix, hogy a nálunk Uborka néven futó európai humorműsor frencsájz portugál manifesztációjának keretében az ország legnagyobb zenei exportcikkének számító Moonspell zenekar viccelődik egyet politikai síkon. A szöveg megértése nélkül talán nem tudom teljes mértékben élvezni a produkciót, mindenestre érdekes kooperációról van szó:)))

A Pain of salvation már jóval azelőtt létezett volna, hogy európai viszonylatban progrock sztárzenekarrá vált volna. The perfect element pt. 1, majd az azt követő Remedy lane sokakkal kedveltette meg a banda zenei világát, amely talán abban különbözik leginkább az átlag progresszív rock és metal zenekaroktól, hogy ők nem technikai sportként fogják fel a zenét, ahol lehetőleg egy számban minél több futamot és szólót kell belepréselni, hanem a stílus határok nélküliségét használják fel a zenei önkifejezésre. Én ugyanis kevés érzelmesebb zenét hallottam már életemben, mint amilyet a Pain of salvation előbb említett két lemeze tartalmazott. A 12:5 névre hallgató akusztikus koncertalbum, valamint leginkább musicalként értelmezhető BE annyira nem fogott meg, mint a korábbi korongok, ezzel szemben a mostanában megjelenő Scarsick ismét visszacsempészett valamit abból, ami miatt korábban szerettem őket!

A kilencvenes évek közepén-végén három zenekar volt, akik egy pillanatra a nyugati színvonalat csempészték a súlyosabb zenék közegébe, a Freshfabrik, a Strong deformity, valamint a sokáig csak underground közegben mozgó Blind myself. Bár ők játszották a legszélsőségesebb zenét a három banda közül, a jelek szerint nem csak, hogy ők húzták a legtovább, de még talán ők is vitték a legtöbbre közülük. A Blind myself első emlékezetes dobása, a Horrified by the sun demó, vagy EP volt, amit azóta is próbálok cd-formátumban beszerezni, de valahogy mindig elfelejtem a konkrét lépések megtételét. Első albumuk Heaven’t címmel szerintem az egész magyar metal szcéna egyik csúcsalkotása, egyszerre újító, és hagyományos, dallamos és zenei, ugyanakkor zajos és zúzós is egyben. Olyan dalok, mint a Thief, vagy a Kain, vagy a Circle of pain ott vannak nálam a kedvenc dalok között már évek óta! Aztán kiruccantak New Yorkba, élték az illegálisan ott tartózkodó európai zenészek mindennapjait, egészen addig, amíg Szigetre hazatérve több mint 4000 ember várta extázisban koncertjüket. Rájöttek, hogy itthon sokkal jobb elsőnek lenni, mint kint egynek a több százból! A hazatérés óta most jelent meg a második albumuk, az Ancient scream therapy december elején látott napvilágot, azonban én csak most jutottam el addig, hogy írjak is róla!

Emlékszem mikor még kezdő keményzenefogyasztó voltam, két dologról álmodtam mindig: az egyik természetesen, hogy majd egyszer saját zenémmel váltom meg a világot, a másik pedig (ha már előbbi verzió nem működik), akkor egy magyar zenekar sikereire legyek büszke. Volt sok zenekar, akikben bíztunk, legtöbbször ilyen szánalmas gót-black-deaht szörnyűségek mentek külföldre, és tapsikoltunk nekik, ha eladtak mondjuk 5-6000 lemezt (ne felejtsül el, ma Magyarországon az aranylemezt 7500 eladott példány után adják), és ha legalább két sor megjelent róluk valamilyen külföldi lapban. Bevallom a kilencvenes évek végén kifulladni látszó Ektomorfról soha nem gondoltam volna, hogy eléri mindazt, amiről nem csak magyar metal zenekar, de általában könnyűzenében utazó muzsikus még mindig csak álmodott. Ma ugyanis az Ektomorf az egyik legelismertebb modern metal zenekar Európában, fesztiválokon rendszeresen 30 ezren tombolnak rájuk, közel 50 ezer lemezt adnak el, Európa legnagyobb független kiadójánál, a Nuclear Blastnál abszolút kiemelt produkciónak számítanak lemezeik, és az egész kontninensen nyugodt szívvel töltik meg a klubokat turnék alkalmával. És ha még azt is hozzáteszem, hogy a legnagyobb német rockzenei szaklapban Ektomorf Special is volt néhány hónapja, akkor immár valószínű, hogy többet elértek, mint a magyar könnyűzene sztárjai. Siker titka? Na ez az, ami számomra talány!

Az előző postomban írtam Mike Patton legújabb projetkének a Peeping Tomnak nyáron megjelent bemutatkozó lemezéről . Azóta annyira rámozdultam a témára, hogy a nagy kutatásomban ráakadtam a lemez egyik legkiválóbb dalának a Mojonak a videóklippjére. Most megpróbálom ide bepostolni, hátha sikerrel járok! Nézzétek, igazán remek videóról van, és igazán zseniális nótáról minden idők egyik legjobb énekesétől!

Az egész történet talán úgy kezdődött, hogy volt egy zenekar, akinek a hatására megszerettem a rockzenét. Gondolom sokan voltak úgy a kilencvenes évek közepén, hogy a Mike Patton vezetésével harcba induló Faith no more egyet jelentett a minőségi rockzenével, sőt általában a minőségi könnyű zenével. Még az utolsóként kiadott hattyúdal, az Album of the year is egy olyan zenei alapvetés, amely nélkül a 90-es évek könnyű zenéjét nem lehet megérteni. De ez igaz természetesen valamennyi albumukra. Azóta keressük azt a zenekart, amelyik majd megközelíti őket, és természetesen egyre reménytelenebb a dolog. Volt ugyan egy Incubus aki szemérmetlenül nyúlta Patton fiatalkori énektémáit, és meglehetősen ötletes bandának indult, de aztán annyira kiszámíthatóak lettek, mint egy jófajta buszmenetrend. Aztán a Faith no more feloszlott, Mike barátunk pedig úgy döntötte, hogy megdönti az egy fő által előállított hallgathatatlan zenei szörnyedelmek világrekordját, és elég jól halatt ezen az úton. Volt Fantomas, Tomahawk, meg kitudja mi, és akkor jött hír a Peeping Tomról. Azt sem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Egyrészt nem akartam elképzelni, hogy az eddigi projektek alapján vajon milyen popzenét szeretne Patton hallgatni a rádióban, másrészt féltem, hogy átmegy művészieskedésbe a dolog.

Elkészült a svéd progresszív rockzenekar legújabb műve. A "Scarsick" címre hallgató lemez a tervek szerint januárban jelenik meg, és 67 percnyi zenét fog tartalmazni. Ismerve eddigi alkotásaikat, nem számítok könnyed hallgatnivalóra, bár remélem annyira nem fogja ez már megfeküdni a gyomromat, mint a banda előző lemeze, a zenei kategóriák határait feszegető "BE". Jóval inkább remélem, hogy végre elkészül a zenekar legzseniálisabb albumának, a "The perfect element"-nek a folytatása, amely elvileg a "BE"-t is előzte volna, aztán valamiért tolódott. A Daniel Gildenlöw vezett banda február és március hónapban indul európai turnéra, amelynek keretében ismét hazánkba látogatnak, és február 22-én az A38 hajón lépnek fel.

Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy a nowogrotzki mellett új blogot indítok. Ennek elsősorban két oka van: